Ez most az árvizi szezon... Mi egyelőre nyugodtan vagyunk, számos közülünkvaló megjelent a Duna Ginraltárjában, a két folyó ölelte Komáromban a hétvégén, s láthatta, a Dunán és a Vágon semmi probléma. Nem így másutt.
A kis vagy kisebb folyók simán befagynak. A befagyott jégtükör alatt folyik a víz, de van, hogy a jég és a víz között pár centis rés van. Amikor a jégréteg már nem bírja el saját súlyát, leszakad, és hatalmas, csónaknyi jégtáblák keletkeznek. Ezek aztán vagy
a, vándorolni kezdenek, elviszik a trébb fahidakat, és a betonpillérű hidaknál összetorlódva akadályozzák a víz lefolyását, visszaduzzasztva a folyót;
b, helyben maradnak, és elzárják a víz útját. Ilyenkor az kilép medérből, és máshol keres utat.
Az elmúlt pár nagy víz-jég történései, kronológiai sorrendben.
Csütörtök este
Több helyen kilépett medréből a Garam. A garamszentkereszti járásbeli Szénásfalu határában már korábban elöntötte a mezőket, ma pedig az újbányához közeli Barsberzence mellett lépett ki medréből. Az elöntött terület lakott területen kívül van, de közel a gyorsforgalmi úthoz.
Az áradás miatt a tolmácsi válságstáb is készültségben van, ugyanis az elszabaduló jégtáblák tovább fogják emelni a vízszintet.
A kiadós esőzések miatt megemelkedett a Hnilec (magyarul Gölnic, csak ezt már kevesen tudják) szintje, a jelekfalvai vízmércénél a vízszint 331 centiméteres volt. Emiatt másodfokú árvízvédelmi készültséget hirdettek ki. A tűzoltóknak egyelőre nem kellett beavatkozniuk.
A Bódva folyón egyelőre nem okoz gondot a feltorlódott jég.
A Hernádon és a Ronyva-patakon első fokú árvízvédelmi készültég van érvényben. A többi kelet-szlovákiai folyó szintje is emelkedik, ám még nem érték el az árvízvédelmi készültség kihirdetéséhez szükséges szintet.
Péntek
Kiöntött a Gölnic (Hnilec) Svedlér (Švedlár) településen, mert a jégzajlás miatti árszintnövekedés ellen csütörtökön emelt ideiglenes gátak az eddiginél is jobban felduzzasztották a folyót.
A víz pincékbe is behatolt a szepességi településen. A jégtáblákat most munkagépekkel próbálják eltávolítani.
A Szlovák Hidrometeorológiai Intézet elsőfokú készültséget hirdetett a szepességi folyók mentén.
Három családot, összesen nyolc embert vágott el a külvilágtól a Garam a lévai járásbeli Garamkovácsiban (Kozárovce). A faluba csak csónakkal jutunk be - kiabálta az ablakból az egyik tömbház lakója. Annak ellenére, hogy a folyó vízszintje csökkent, a válságstáb tagjai nem tudják megmondani, mikorra várható a helyzet normalizálódása. "Minden az időjárástól függ, meg persze attól, milyen további lépéseket tesznek" - mondta Ján Packa országos rendőr-főkapitány, aki a helyszínen tájékozódott a kialakult helyzetről.
A válságstáb még nem döntött arról, felrobbantják-e a jégtorlaszt, vagy megvárják, amíg magától megindul a kisebb-nagyobb jégtáblák leszakadozása. A helyszínen készültségben vannak a tűzoltók, a rendőrök, és a Szlovák Vízgazdálkodási Vállalat szakemberei is. Garamkovácsi és Garamszentbenedek között a Garam alámosta az utat, így az a statikai szakvélemény elkészültéig le van zárva a forgalom elől.
Garamkovácsinál csütörtök este kezdett emelkedni a vízszint, mivel a jégtáblák eltorlaszolták a víz útját a mederben.

Szombat
Stabilizálódott a helyzet az elmúlt napokban áradással fenyegető, sőt, több helyen medrükből is kilépő kelet-szlovákiai folyókon. A Gölnic (Hnilec) folyócska menti Svedléren (Švedlár) továbbra is harmadfokú a készültség. Ha a következő órákban nem lesz csapadékos az időjárás, várható, hogy levonul az árhullám.
Ugyan az elsőfokú készültségnek megfelelő 555 centiméterre csökkent az Ung vízszintje Lakárdnál (Leárovce), a folyónak ezen a szakaszán továbra is másodfokú készültség marad érvényben.
Növekszik a Poprád, a Laborc és a Latorca vízszintje.
Bár stabilizálódott a helyzet a Garam garamkovácsi szakaszán, a torlódó jeget tűzszerészeknek kell(ett) felrobbantaniuk.
A robbanószerkezeteket helikopterrel helyezik el a jégfelületen, s már megkezdték a műveleteket. Mivel ezek viszonylag veszélyesek, lezárták a Garamkovácsi és Tolmács közti utat.
Vasárnap délben feloldották a harmadfokú árvízvédelmi készültséget a Kassa megyei Svedléren (Švedlár), ahol az elmúlt napokban a kialakult jégtorlaszok miatt árvízzel fenyegetett a Gölnic (Hnilec) folyó.
Előzetes önkormányzati becslés szerint az anyagi kár 50 ezer euró, vagyis körülbelül másfél millió koronának megfelelő összeg. A falu polgármestere, Oskár Münnich szerint különösen fontos volt, hogy az árhullám ne érje el Gölnicbányát (Gelnica), mert ott veszélyeztethette volna a gázvezeték-hálózatot.
Hétfő
Nagykaposnál a Latorca vízszintje 656 centiméter, az előző naphoz képest 41 centiméterrel emelkedett. A folyó nem jeges. Másodfokú árvízvédelmi készültség van érvényben. A Bodrog szintje Bodrogszerdahelynél 680 centiméter, az előző naphoz képest 39 centimétert emelkedett.
A vízszintmérő állomásnál 372 köbméteres volt a vízhozam másodpercenként. Első fokú árvízvédelmi készültség van érvényben. (shmu.sk)
Friss hozzászólások
2 nap 4 óra
2 nap 4 óra
2 nap 4 óra
2 nap 4 óra
2 nap 4 óra
2 nap 4 óra
2 nap 4 óra
2 nap 4 óra
2 nap 4 óra
2 nap 4 óra