Ha megkérdeznénk az idei Vízi Vezetőképző Tábor résztvevőit, hogy melyik volt életük leghosszabb 10 perce, akkor jó eséllyel azt a választ kapnánk, hogy az, amit a Vágban töltöttek beugró feladat gyanánt a 2009-es VVK első napján.
No igen, a partról nem is tűnik fel, hogy a sodrásnak micsoda ereje van, és a vége felé már tényleg csak annak örül az ember, hogy legalább egy helyben tudott maradni. Persze, nincs mit tenni, e nélkül nem lehet elkezdeni a képzést, hiszen itt minden a vízről szól, és jórészt a vízben történik.
A jelöltek megismerkedhettek például a víz fizikai tulajdonságaival Zoltán majszter, a kiváló vizikus színes kísérletei révén, nyomon követhették a víz útját a felhőktől a tengerig, és számba vették, hogy milyen akadályokon kell átverekednie magát ez alatt, és sok-sok órát elmélkedtünk azon is, hogy mit szabad és mit nem, ha vízre szállunk. (Mikor, kivel, hogyan; mit kell magunkkal vinni, mit kell magunkra venni és így tovább…)
Természetesen ez nem minden, hiszen nem elméletben akarunk majd vízi túrákat szervezni, hanem a valóságban, így a jelölteknek nagyon is valóságos órákat kellett eltölteniük kajakban és kenuban, szlalompályán és különböző formációkban. A végén egész jól ment már az a gyakorlat is, amikor két bója körül keringve labdát kell egymásnak dobálni, de a szlalompályán is sikerült mindenkinek nulla hibaponttal végigmennie. A kenus számháború pedig - amellett, hogy naggggyon jó - a kormányzás magasiskolája, hiszen a vízen viszonylag kevés fedezék mögé lehet elbújni…
Ahogy múltak a napok, talán már a tíz perces úszás is jobban ment volna mindenkinek, hiszen attól kellett tartani, hogy úszóhártya nő a jelöltek ujjai közé, annyit voltak a vízben. Persze viszonylag ritkán a borulás miatt, viszont annál többet gyakorolták saját maguk és a társaik kimentését. Ne adja Isten, hogy szükség legyen a tudományukra, de nem vallanának szégyent. (Ami a borulást illeti, kezdő kajakosoknál persze természetes, hogy az ember beszáll az egyik oldalon, aztán ugyanolyan gyorsan kiszáll a másikon, de volt egy olyan hatszemélyes kenunk is, ami labilitása folytán inkább csak csípőerősítő egyensúlygyakorlatokra volt jó, mint túrázásra. :-)
Ilyen körülmények között mindenki a kedvenc foglalkozására, a nap egyik fénypontjára: a masszázsoktatásra várt délutánonként. Komolyan az volt az ember érzése, hogy ez még a Horalkynál is népszerűbb, pedig annak is megvan a romantikája, amikor a kalózok elásott kincsét keressük a lakatlan sziget fövenyén… (Mert ez így jó!)
(Valójában a kalózok csak vendégszerepeltek a táborban, ahol igazából a komáromi naszádosok kiképzése folyt idén.)
Aztán eljött a nap, amikor végre egyedül is kiengedtük őket „az ismeretlenbe”, és azt hiszem, teljesen elégedettek lehettünk a nagy túrán nyújtott teljesítményükkel akár a vízi jártasságot, akár a leleményességet tekintjük. Így aztán a tábor végén a 6 felvidéki és a 10 anyaországi jelölt ünnepélyes keretek között megújította a fogadalmát, és vízicserkésszé üttetett. :-) Ha minden jól megy, és a hátra lévő feladatokat sikerrel teljesítik, akkor őszre a vízicserkész-vezetői képesítést is megkapják.
Ehhez kívánunk nekik jó munkát.

Kobra
A résztvevők:

Antal Tamás - Ipolyság
Bencze Dávid - Tardoskedd
Boros Árpád - Szolnok
Ficza Szilvia - Érsekújvár
Gombos Gergely - Budapest
Göttli Attila - Paks
Huszár Gábor - Cegléd
Juhász János - Cegléd
Kiss Márton - Vereknye
Lados Bence - Dunavarsány
Magyar Balázs - Szombathely
Morvai Bernadett - Ipolyság
Sefcsik Mária - Százhalombatta
Szendi Tünde - Kürt
Vida Krisztina - Százhalombatta
Ware Áron - Hegyesd

és a kiképzők:

Asztalos Zoltán - Komárom
Borka Dávid, táborparancsnok - Érsekújvár
P. Borka Iván - Nagymegyer
Dudich Tamás - Léva
Esse Bálint - Érsekújvár
Kocur László - Komárom
Salgó Viktória - Udvard
Takács Gabriella - Szepsi
Tárkányi Botond - Budapest
Zachar Pál - Ipolyság

A tábor fóruma
A tábor Kriszta szemével