Idejét már unja igen,
Egész élete oly idegen,
Olyan egyedüli, árva,
Örök szüzességre szánva -
Égi szérűsudvarokon,
Puszta széles parlagokon.

Immár alább ereszkedik,
A habokra helyezkedik,
Le a tenger tág terére,
Véghetetlen víz ölére;
Ihol szélvész támad elő,
Tenger tükrit fölkeverő,
Nagy habokat hányó-vető.

Szél a szüzet elringatja,
Végtelen vizeken hajtja,
Környül a kéklő víz mezején,
Tajtékzó habok tetején;
Szélfúvás teherbe ejti,
Tenger dombossá teremti.

Hordja méhe magzatterhét,
Nagy hasának nehéz teljét,
Hordja hétszáz álló évig,
Kilenc emberöltőn végig,
Mégse szülhet, nem fiazhat,
Nem lesz meg a létlen magzat.