Egy, az I. világháborúban elsüllyesztett nagy brit gőzhajó jó állapotban konzerválódott roncsát találták meg búvárok pénteken a Ligur-tengeren, az olasz partoknál, Savona városától néhány kilométerre.
A Transylvania nevű gőzös kettétört, algák és korallok által benőtt testét 630 méteres mélységben, a kis Bergeggi szigettől nem messze fedezték fel egy különlegesen mélymerülésű robottal az olasz csendőrség búvárjai, akik régi dokumentumok és a legmodernebb technika mellett a helyi halászok segítségét is igénybe vették a keresésnél.
Két torpedóval süllyesztette el egy német tengeralattjáró 1917. május 4-én délelőtt háromnegyed 11-kor a brit haditengerészet által csapatszállítás céljára lefoglalt utasszállító gőzöst, amely közel háromezer emberrel a fedélzetén Marseille-ből Egyiptom irányába tartott. Az utasok nagy többsége a palesztinai török frontra szállított brit katona volt, de a hajón tartózkodott a brit Vöröskereszt 64 ápolónője is.
A több mint 14 ezer tonnás hajó utasai közül 2500-at sikerült megmenteni, 407-en azonban a hullámsírba vesztek. 89 ember holttestét kiemelték a vízből, őket egy kis temetőben helyezték örök nyugalomra a liguriai Zinola városkában.
A túlélőket liguriai halászok mentették ki, aki szemtanúi voltak a hajó elsüllyedésének. A Bergeggi szigetével szembeni Predani városkában emlékmű idézi fel a szerencsétlenséget.
A hajóroncs megtalálását nagyban segítették a bergeggi halászok, akik pontosan meg tudták mutatni, hol akadnak bele hálóik minduntalan valamibe, és hol látják időnként örvényleni a vizet. (MTI)
Friss hozzászólások
38 hét 1 nap
22 hét 6 nap
1 év 20 hét
1 év 27 hét
1 év 28 hét
1 év 38 hét
1 év 39 hét
1 év 43 hét
1 év 43 hét
1 év 43 hét